Alapítvány logó

Környezeti Management és Jog Egyesület

Environmental Management and Law Association

Home 9 Projektek 9 Év szerint 9 2021 9 A jogorvoslati jogok fejlesztése
Kezdőlap 9 Projektek 9 Év szerint 9 2021 9 A jogorvoslati jogok fejlesztése

A jogorvoslati jogok fejlesztése

2021. július. 2.
2nd július 2021

Háttér 

Miközben az EU környezeti politikája és jogalkotása az egyike a világ legfejlettebb és legteljesebb szabályozásainak, addig az alkalmazásban jelentkező hiányosságok is egyértelműek. Az erős szakpolitikai és jogalkotási keretek nem képesek azokat az eredményeket produkálni, amelyeket elvárnak tőlük, mivel nem megfelelően hajtják végre azokat. Az EU tagállamain átívelő tapasztalat, hogy csupán az állami hatóságokra számítani a jogalkalmazási deficit megoldásában nem hozza meg a várt eredményt. Ezért az aktív állampolgárok, akár egyenként vagy civil szervezeteken keresztül, elengedhetetlenek a hatóságok tevékenységének támogatásában. Számos módja létezik annak, hogy az „állampolgári jogkikényszerítés” megvalósuljon. Azonban hogy sikeres is legyen, ehhez szükség van a bírósági jogorvoslat alkalmazására is.

Célok

LIFE-A2J-EARL projekt célja, hogy előmozdítsa az EU környezeti jogának alkalmazását és végrehajtását, oly módon, hogy a nyilvánosság számára hatékony ­jogorvoslatot biztosít, pl. bírósági úton, közigazgatási úton vagy egyéb, fellebbviteli fórumokhoz beadott panaszok révén. A jogorvoslathoz való jog olyan alapvető eszköz, amellyel az állampolgárok és a civil szervezetek a szakpolitikák és jogszabályok alkalmazását és végrehajtását támogatni tudják, a környezet megóvása érdekében. Ahhoz, hogy ezt a hosszú távú célt elérjük, a projekt az alábbiakat tűzte ki maga elé:

  • A meglévő és a környezeti ügyekben a jogorvoslati jogokat szabályozó jogszabályok és esetjog ismertségének növelése meghatározott célcsoportok számára – bírók, bírósági igazgatási szervek, közérdekű jogászok és hatóságok;
  • Annak tudatosítása, hogy az EU környezeti szakpolitikák és jogszabályok alkalmazásához mennyire fontos a megfelelő jogorvoslati jogok garantálása;
  • A megfelelő környezeti jogorvoslat előtt álló nemzeti és EU szintű különlegese kihívások és akadályok ismertségének növelése;
  • A hatékony környezeti jogorvoslat előtt álló jogi (érdemi és eljárási) kihívások és akadályok legyőzéséhez szükséges tudás és képességek növelése.

Várt eredmények

Legalább 6400 főhöz eljut a projekt során készített valamelyik anyagunk, úgy mint: kézikönyv a jogorvoslati jogokról, az EU eljárási szabályairól és esetjogáról, valamint ugyanez az Aarhusi Egyezményről; nemzeti jogalkalmazási segédlet a jogorvoslati jogokról a projektben részt vevő 8 EU tagállamban; digitális információs platform; közérdekű környezetjogász adatbázis, amely a környezeti ügyekben aktív és jogorvoslati jogokkal foglalkozó jogászok listáját tartalmazza.

Legalább 120 fő kap választ specifikus jogi kérdésére egy online „Kérdezzen meg egy jogászt!” funkció alkalmazásával.

Legalább 1000 fő kap képzést a részt vevő 8 EU tagállamban tartott 48 műhelymegbeszélés és szeminárium keretében vagy 12 webinaron keresztül.

Legalább 120 ember osztja meg tapasztalatát és tudását egy záró konferencián Brüsszelben.

A projekt célközönségének legalább 85%-a úgy nyilatkozik, hogy az hozzá eljuttatott anyagok és az általuk látogatott események információt adtak számukra a környezeti jogorvoslati jogszabályokról és az esetjogról.

A projekt célközönségének legalább 80%-a úgy nyilatkozik, hogy az hozzá eljuttatott anyagok és az általuk látogatott események révén jobb ismeretekkel rendelkeznek a megfelelő környezeti jogorvoslat előtt álló kihívásokról és akadályokról.

Támogatottak

Koordinátor:    Association Justice & Environment, z.s.

Partner:           ClientEarth, United Kingdom

Résztvevők:    Environmental Management and Law Association, Hungary

                         Estonian Environmental Law Center, Estonia

                         Instituto Internacional de Derecho y Medio Ambiente, Spain

                         Ökobüro, Austria

                         Unabhängiges Institut für Unweltfragen, Germany

                         Via Iuris, Slovakia

A projektet az Európai Unió LIFE programja támogatja.

Kiadványok

Elkészült az EARL projekt fő kiadványa, a “Jogorvoslathoz való hozzáférés az EU jogában” címet viselő angol nyelvű útmutató. A kiadvány szerzője a projekt partner szervezete, a ClientEarth. Az útmutató az alábbi linkről tölthető le ingyenesen: Jogorvoslathoz való hozzáférés az EU jogában – Útmutató 

Elkészült az EARL projekt hazai jogi kiadványa, a “Jogorvoslati jogok Magyarországon” címet viselő magyar nyelvű kézikönyv. A kiadvány szerzője a projekt résztvevő szervezete, az EMLA. A kézikönyv az alábbi linkről tölthető le ingyenesen: https://www.clientearth.org/media/dlrlltzw/2020-01-06-jogorvoslati-jogok-magyarorszagon-kezikonyv-ext-hu.pdf

Rendezvények

Ünnepi rendezvény az ombudsman hivatalában az Aarhusi Egyezmény elfogadásának 20. évfordulóján

Nemzeti műhelymegbeszélés, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, 2018.02.20.

1. jogorvoslati képzés, Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, 2018.11.21.

2. jogorvoslati képzés, Budapesti Ügyvédi Kamara, 2019.04.29.

3. jogorvoslati képzés, Pest Megyei Kormányhivatal, 2019.10.01.

4. jogorvoslati képzés, MagNet Közösségi Ház, 2019.12.11.

5. jogorvoslati képzés, MagNet Közösségi Ház, 2020.09.07.

6. jogorvoslati képzés, online, 2020.12.07.

majd még folytatjuk

Szolgáltatások

Services

Projektek

Projects

Ügyek

Cases

Facebook

Támogatás

Donation