Az EU Bizottság variációkat dolgoz ki, hogy megfeleljen az Aarhusi Egyezménynek: fény az alagút végén?
Két évvel az után, hogy az Aarhusi Egyezményt sértőnek találták az EU-t, mert nem biztosítja a nyilvánosság tagjainak az EU bíróságaihoz való fordulás lehetőségét az EU döntéseivel szemben, az EU Bizottság végre variációkat dolgozott ki ahhoz, hogy garantálja a jogkövetést. Anais Berthier elemzése itt olvasható.
Elemzésünk
A Görög Államtanács új szempontokat alakított ki a civil szervezetek határon átterjedő ügyekben érvényesülő ügyféli jogához
2019. szeptember 13-án a Görög Államtanács (a közigazgatási legfelsőbb bíróság) ítéletet hozott egy, a ClientEarth és a WWF Görögország által indított perben, amelyet a Greenpeace is támogatott. A per a Megalapoli A és B széntüzelésű erőművek engedélyének megújítása ellen folyt.
Sebastian Bechtel elemzése itt olvasható.
Az EU Bírósága két döntő ítéletet is kihirdetett a lengyel igazságszolgáltatással kapcsolatban
2019 novemberében az EU Bírósága két döntő ítéletet is kihirdetett a lengyel bíróság függetlenségének témájában.
Malgorzata Kwiędacz-Palosz elemzése itt olvasható.
Az EU Bírósága megerősítette a magánszemélyek ügyféli jogát a Nitrát Akció Tervekkel kapcsolatban
Jogorvoslati jogokat alakító esetjogának újabb elemeként az EU Bírósága megerősítette, hogy a közvetlenül érintett magánszemélyek megtámadhatják a nem megfelelő Nitrát Akció Terveket a nemzeti bíróságok előtt.
Sebastian Bechtel elemzése itt olvasható.
Eseményeink
3. webinar: A környezeti információkhoz való hozzáférés – hogyan kezeljük a vitás elutasításokat?
A 3. webinárra (A környezeti információkhoz való hozzáférés – hogyan kezeljük a vitás elutasításokat?) 2019. december 5-én fog sor kerülni, 12:30 és 01:45 óra között.
Vita a lengyel ún. szénbányászati különleges törvény javaslatáról
Lengyelországban a vitatott ún. szénbányászati különleges törvény javaslata nem került nyilvános vitára. A törvény megengedné új szénbányák gyorsított eljárásban, állampolgári részvétel nélkül történő nyitását. A javaslat természetének és hatásának megvitatására a ClientEarth jogászai megbeszélést tartottak ügyvédekkel, a közigazgatási szervek képviselőivel és civil szervezetekkel.
Lengyelországban megtartásra került a hatodik jogorvoslati képzés
Szeptember 25-én a ClientEarth megtartotta a hatodik lengyelországi képzést az EARL projekt keretében, az Európai Bizottság lengyelországi képviseletének székhelyén. A rendezvényt a civil szervezetek számára szervezték.
Magyarországon megtartásra került a harmadik jogorvoslati képzés
Az október 1-én tartott rendezvény házigazdája a Pest Megyei Kormányhivatal volt, a másodfokú környezetvédelmi hatásköröket gyakorló hatóság Magyarországon.
A projekt
A jogorvoslathoz való jog a lakosság és a civil szervezetek alapvető eszköze a környezetvédelmi jogszabályok és politikai célkitűzések végrehajtásában, kikényszerítésében.
E projekt célja, hogy nyolc uniós tagállamban tájékoztatással, képzésekkel, bíróságok, hatóságok és jogászok részére szakmai támogatás nyújtásával előmozdítsa a jogorvoslathoz való jog érvényesülését környezeti ügyekben. További információért látogasson el a következő oldalra: https://www.clientearth.org/access-justice-greener-europe/
A ClientEarth és a Justice & Environment ezt a projektet az Európai Bizottság által nyújtott LIFE program támogatásával valósítja meg.